Kayama 2010.05.12. 12:05

Beszámoló

2010. május 8-9. fontos dátum volt Ferihegy, és az IVAO magyar divíziója számára egyaránt. Ferihegy a 60. születésnapját ünnepelte ezen a hétvégén, a divízió pedig ekkor rendezte a 24 órás RFE-t (real flight event), amikor is egy adott nap valós ferihegyi forgalmát szimulálva, a magyar légteret irányítás terén teljesen lefedve, 24 órán át folyamatos irányítás alatt lehetett repülni (illetve, lehetett irányítani). Ilyen rendezvény általában egy évben egyszer van, és általában valamilyen iskola szokta a divízió rendelkezésére bocsátani a termet és a számítógépeket. Idén azonban a helyszínt a Budapest Airport biztosította.

Még nem volt alkalmam ilyen rendezvényen jelen lenni, mióta a magyar divízió tagja vagyok. Még sosem irányítottam rendezvényről, mióta tag vagyok. (...és még van pár dolog, amit eddig nem csináltam, mióta tagja vagyok ennek a csapatnak, de... ;) ) Most azonban lehetőségem volt elmenni erre a rendezvényre, sőt, foglaltam időpontot, irányítani (igaz, Sármellékről, de ez benne van az országos lefedettségben ;) ).

Gondoltam rá, hogy írok egy naaaaaaaagy beszámolót, egy naaaaaaaaagy és részletes beszámolót - de még annyi minden, annyi élmény kavarog bennem, ha visszagondolok erre az egészre... :) Nagyszerűen éreztem magam, nagyszerű emberekkel találkoztam személyesen, először, másodszor, többedszer... Nagyszerű érzés volt úgy irányítani, hogy közben nyüzsgött körülöttem minden és mindenki, hogy közben mindenki tette a dolgát... Különleges hangulata volt az egész eseménynek.

Készült felvétel is az eventről - kicsit pörgősre, hiszen a felvevő bő 12 órán át vette a történéseket... 10 percbe belesűríteni iszonyú nehéz egy egész napot, mégis, mikor megnéztem ezt a kis összeállítást, újra átéltem mindent, és olyan érzésem volt, hogy akkor, ott, ugyanígy pörögtünk, nyüzsögtünk...

Schmidt Peti kollégánknak köszönhető ez a nagyszerű videó. Mindemellett köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez a rendezvény - és a kapcsolódó programok - ilyen jó hangulatban telt! Szervezők, BUD, HU-HQ, és mindenki, aki jelen volt :) KÖSZI!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://kayama.blog.hu/api/trackback/id/tr921994749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása