Kayama 2010.12.03. 08:13

Mentőcsapat

Tegnap este, a csütörtöki SO flight keretében az uticél az Andok hegység volt, Chile egyik repteréről történő indulással. Nagyon úgy nézett ki, hogy Murphy zászlós a világon minden követ megmozgat, csak azért, hogy ne indulhassak útnak, ráadásul Murphy még Steve…

Kayama 2010.11.30. 14:36

Újabb csütörtök

Reménység szerint az előttünk álló - immár decemberi - csütörtök estén folytatjuk az SO-flight-okat. Újabb VESPA-küldetést terveztem. Az 1972-ben, az Andok-hegységben szerencsétlenül járt 571-es járat túlélőiért indulunk útnak. Íme, a repüléshez készített plakát (meg a…

Ma úgy alakult, hogy este még találtam módot rá, hogy átmozgassam az F-16-ost. Megint Kecskemétről indultam, aztán egy 777-es boeinget követtem, fotózgattam, repültem :) Végül Ausztriában szálltam le :)Jó kis szárnyalás volt! Élvezem "megcsípni" a nagy…

Kayama 2010.11.20. 16:25

Three Alliance

Most rendezi a magyar divízió a szokásos őszi, 24 órás eventjét, ahol az egész országra kiterjedő, teljes lefedettségű irányítás mellett Ferihegy egy napi, valós menetrendjének megfelelő járatrepülés mellett természetesen bárki bármerre repülhet. Eme majd 3 soros mondatot…

Most csütörtökre is szervezünk egy SO Flight-ot. Ezen a héten - mivel a HUE feje és atyja Svédország szépségeit élvezi - kiruccanunk a svédországi Linköping SAAB repterére. A Gripenek szülővárosába teszünk látogatást, a Gripen-gyárba :)Bár remélhetőleg, a gyár ennél…

Kayama 2010.10.23. 17:21

Zsebkendősziget :)

A csütörtöki SO Flight-unkat Ausztráliában repültük. Coffs Harbour volt az induló reptér, és Lord Howe Islandon, azon a bizonyos, rövid és víz-előtte-víz-mögötte futópályás reptér volt a cél.Nagyszerű társaság jött össze megint, hiszen heten repültünk - a…

Kayama 2010.10.21. 09:47

Hercules

A nemkicsi. A dömper. A dög... Egyelőre ilyen jelzőkkel bírom illetni - meg kell szokjam ezt a méretet. Tegnap is aktívan tettem a megszokás érdekében. Online lerepültem a Rapid tour aktuális legjét a Herculessel... Ráadásul, még tanúim is lettek :DSzóval, akkor kezdjük az…

Kayama 2010.10.20. 11:31

A kicsi és a nagy

Esetünkben a kicsi egyrészt a sziget, amin a szintén kicsi futópálya található, a nagy pedig a repülőgép, amivel a feladat szerint ezen a kis szigeten lévő kis futópályán le kellene szállni. A szigetecske Ausztráliában található, rajta - természetesen nem az egyszerűbb módon -…

Harmadik alkalommal várjuk a lelkes repülni vágyókat, akik valami különlegeset is csinálnának a repülés mellett, nem csak felszállni-repülni-leszállni ;) Ezen a héten a VESPA küldetés első szakaszára hívjuk a hozzánk csatlakozni vágyókat. A feladat, megkeresni Sóteleki…

Ma este elkészül a plakátja, és kiírásra kerül a csütörtöki SO repülés következő szakasza. Ez már nem helikopteres repülés lesz - bár, mikor ezt a távot teljesítettem, én helivel mentem :) A lényeg, hogy most kisebb repülőgépekkel megyünk, felkutatni egy raktárépületet,…

A második SO flight már lényegesen nagyobb létszámban zajlott le - pontosan ötször annyian voltunk, mint az első, völgyhidas repülésnél :) Jó volt látni, hogy tíz helikopter indul útnak Pápáról, hogy (csak virtuálisan ugyan, de) segítséget nyújtson az iszapkatasztrófa…

Kayama 2010.10.08. 19:22

Légtérsértés

Légtérzár a katasztrófa sújtotta terület felettLégtérzárat rendeltek el az iszapömlésben érintett két település, Devecser és Kolontár felett - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. csütörtökön. A légtérzár vasárnap 22 óráig, 1500 méteres…

A Veszprém megyében történt vörös iszap-katasztrófa kapcsán tartunk ezen a héten csütörtök este újabb Specop Flight-ot. Íme, a tudnivalók.A napokban történt szörnyű ipari katasztrófa kapcsán újabb mentési feladatra hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne. Segélycsomagok,…

Kayama 2010.10.02. 22:50

GOOSE Formation

Ma hirtelen felindulásból repültem :) Olyan "Szpidi-féle", spontán repülés volt, csak most nem Szpidivel. Portugál tájon repültünk, portugál pilóta volt a társam, Nuno. Az egész az MSN-en kezdődött - egy félreértéssel, ahogy ez már lenni szokott :DTehát,…

Kayama 2010.10.01. 00:27

SO Flight

Csütörtök estére lett meghirdetve első SO-flight-om, egy helikopteres akció a Köröshegyi völgyhídhoz. A speciális repülési feladatok kedvelőit hívjuk most bevetésre. Informátoraink jelezték, hogy elvetemült adrenalinfüggők engedély nélküli bungee-jumping ugrásokat…

Kayama 2010.09.30. 13:37

Twilight Landing...

Szerintem nem érdemes csépelni a szavakat :) Nézzük! - Köszi, Immo :)

Kayama 2010.09.25. 11:17

Kutatok...

Kaptam egy kis feladatot... Meg kell tudnom úgy húsz-huszonöt repülőtér futópályájának irányát. Erre az eventhez, a rendezvényhez (is) szükség van - és emellett érdekel is, és jó móka is :)Több irányban is elindulhatok a feladat teljesítéséhez (küldetésem, misszióm van…

Kayama 2010.09.23. 07:22

ATT - 2nd day

Mindjárt itt a (következő) szombat! Az ATT második szakasza, és a szombatra rendelt további feladatok várnak a mókában részt vevő pilótákra és irányítókra egyaránt :) Lássuk, mi is lesz a napi tenni-repülni-irányítani való.A dokumentáció szerint területfoglalós (bázis-,…

Kayama 2010.09.10. 17:46

Közeledik az ATT

Jövő szombaton viszonylag hosszú estének nézek elébe... Irányítani fogok, Kecskeméten. Hivatalos eventen, az ATT névre hallgató, "LECSÓ" fedőnevű SO rendezvényen.Nagyon várom már, viszont az érzéseim kicsit felemásak a rendezvény kapcsán. A felemás érzések pozitív…

Kayama 2010.09.08. 07:09

Küldetések-túrák

Na... Szóval... Az a nagy harci helyzet, hogy kijött az új SOWT X - érthetőbb nyelven az új katonai jellegű, világot körülrepülős túra. Igaz, még a VESPA-val sem boldogulok úgy, ahogy szeretnék, mégis, csábít a gondolat, hogy végig repüljem ezt a túrát... Egyelőre…

Kayama 2010.09.05. 21:37

VESPA küldetés...

Ha valami igazán érdekel, ritkán adom fel egykönnyen. Ma (kora) este megint megpróbálkoztam a VESPA küldetés második feladatával... Minő meglepő, ma sem sikerült teljesítenem a feladatot - de addig próbálom, míg meg nem lesz mind az öt pózna és a reptér is. Tudok már pár…

Kayama 2010.09.03. 12:45

Szárnyalás

Mióta belekóstoltam ebbe a(z egyelőre csak virtuális) repülős világba, elég komoly mértékben magával ragadott. Mióta viszonylag normálisan kezelem az épp repült repülőt, még inkább oda vagyok ezért az egészért... Ráadásul egyre kevésbé feszélyez a társaságban repülés…

Kayama 2010.08.21. 08:35

Pápai élet :)

Tegnap megint összejött a kis csapat sasmadár a pápai fészekben. Petya és Gábor a MIG23-t, Sanyi a C130-t, jómamam az F18-t toltuk ki a hangárokból, természtesen mindhárom típus magyar felségjellel állt az apronon, míg a pilótáik készülődtek :) Azt hiszem, elég mozgalmas…

Szerda estére újabb utat terveztünk VP-vel és a Fokkerekkel. A helyszín - ahogy már az előző bejegyzésben utaltam rá - megint Alaszkában volt, az érdekes ICAO-kódú Sitka reptérről indultunk (teljes nevén Sitka Rocky Gutierrez Airport, ICAO kódja: PASI), a nálunk már…

... avagy a Fokker-party folytatása. Igen, lesz folytatása, mert egyrészt érdekel maga a géptípus, másrészt van, aki segítsen, harmadrészt hátha a mai csatangolásomat egy kis pihentető repüléssel tudom enyhíteni...VP lesz a társam újfent, a repülésünk színtere pedig továbbra…

süti beállítások módosítása